Visszaélt a Barátok közt című sorozat nevével Szalai István, aki múlt hét szombaton válogatást tartott Szegeden, állítása szerint a produkcióba is. A tévésorozat készítői azt mondják, nincs szerződésük az ügynökséggel, és pénzt sem szoktak kérni előre. A póruljárt jelentkezőket szívesen látják egy igazi castingra. „Budapesti stúdió sürgősen keres statisztákat a Barátok közt című szappanoperáb...
A mezőőr kontra túlbuzgó tévériporter ügy kapcsán gondolkodtunk el egy kicsit azon, vajon mennyire volt ez egy hebrencs riporter kétségbeesett magánakciója a nézettségért, vagy kapott-e utasítást fentről arra, hogy tegye hogyismondjam, életszagúbbá az eseményeket, mert az, hogy egy mezőőr egy kukoricaföldet mutogat, amiről éppen nem lopnak semmit, az lássuk be, nem annyira érdekes. Azt szeretné...
Másfél héttel azután, hogy a Sophos bloggere hírt adott az akkori legfrissebb Facebook-átverésről, idehaza is masszívan terjed a pókos videót ajánló csalás. Sőt, a norvég mészárlás és Amy Winehouse halála sem tabu a csalók számára.
Az szerintem elmondható, hogy ma Magyarországon nincs olyan hirdetési újság, amiben ne lenne olvasható az alábbi hirdetés, vagy ennek variációja:
A kép csak illusztráció!
A hirdetésből az derül ki, hogy egy pénzszolgáltatóról, pénzszolgáltatásról van szó, aki meghatározott futamidőre, meghatározott összeget ad kölcsön kamat nélkül az igénybe vevőnek. Azonban messze nem erről van szó: az il...
A pénznél szárazabb, racionálisabb és érzelemmentesebb dolog aligha van.
Talán épp ezokból fura, ha valaki SZÍVBŐL UTÁL egy befektetésekkel foglalkozó céget.
Azért még nem utálnám a Brókernetet, mert néhány éve a mesés haszon reményében szerződést kötöttem velük. Az összes ilyen pakliban benne van a veszteség, vagy a bukás esélye, így magára vessen, aki nem tudja bezsebelni a nagy zsét.
Azzal...
Csapda, a trükk attól a személytől, akitől sosem vártad volna.
Megosztás a Facebookon!
Hajdú banán, tirpák narancs, kun citrom, jász kiwi - van itt minden, megterem, csak hülye vásárló legyen.
Együttműködésben a Magyar Kerékpárosklub Helyben Vedd Meg! projektjével. http://helybenveddmeg.hu
Mivel az utóbbi időben domináltak a fajsúlyos, már-már komor témák - szolgálati nyugdíjtól a nukleáris balesetekig - úgy éreztem, hogy ideje elővezetnem egyik régi kedvencemet, ami az előttünk álló hosszú hétvége kezdeteként (remélem) könnyed szórakozást ígér: Ilyen adóbevallós, reálhozam-számolós időkben a Lemil sem vonhatja ki magát a téma hatása alól, és a híres bűnözők rovatban sort kell ...
Egy Facebook-üzenőfalon terjedő üzenet azt ígéri, megnézhetjük, mi volt az első bejegyzésünk az oldalon. Ha azonban kattintunk, csupán egy online kérdőívet kapunk - írja a hvg.hu.
Újfajta rablási technikáról számol be egy körlevél, amely szerint a veszély állítólag a bevásárlóközpontok látogatóit fenyegeti. Valójában azonban többéves kamu figyelmeztetésről van szó, és a rendőrségnek idehaza sem jelentettek ilyen eseteket.
Idehaza még nem láttam a legújabb FB-s riogató körlevelet, de nincs kétségem afelől, hogy hamarosan magyarul is megjelenik. Nem kell félni, most sem lesz baj.
Megint eltelt egy év; nézzük, mit hozott 2010 internetes átverés fronton. A tavalyihoz hasonlóan ez sem egy toplista, csupán szubjektív kronológiai sorrend. Azaz - mielőtt a kommentek között szóvá tennétek - nem a legfontosabb átverések listája, csupán egy szórakoztató és tanulságos válogatás a neten terjedő hoaxokból.
Azt már eddig is elég sokan rebesgették, hogy a titkosszolgálatok (roppant felelősségteljes feladataik maradéktalan teljesítése érdekében) néha bizony köztörvényes bűnözők szolgálatait is igénybe veszik, noha ez természetesen csak a külföldiekre igaz; magyar gumitalpú cég SOHA nem tenne ilyet, ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Mai hősünk kétkezi zsebtolvajként kezdte, profi kasszafúróként fol...